News

Széles a tárháza az áltudományos elméleteknek. Hun-magyar rokonság, szkíta vagy éppen sumér eredet is helyet kap a nézetek ...
Remélem, hogy szabadlábon fogok távozni, de az biztos, hogy szabadon – jelentette ki a főpolgármester. Megérkezett Karácsony Gergely főpolgármester a Nemzeti Nyomozó Iroda épületébe, ahova a Pride meg ...
Június óta a Budapesti Közművek végzi a patkányirtást a fővárosban, saját emberekkel és kibővített feladatkörrel, de a patkányészlelések száma ennek ellenére nőtt - tudtuk meg.
A kétszeres Superbody abszolút győztes, WABBA-világbajnok, erőemelésben és fekvenyomásban is országos bajnok sportoló 46 éves korában, egy biciklibaleset következtében hunyt el.
Donald Trump úgy felhergelte híveit, hogy azok most is az iratok nyilvánosságra hozatalát követelik, pedig az árthat az elnöknek.
A megyei kormányhivatal korábban törvényességi felülvizsgálatot indított az ügyben. A borsodi Mezőkeresztes az országban elsőként, már július közepén elfogadta azt a saját helyi rendeletét, amely hely ...
Miközben a legtöbb budapestit zavarja a nagy autóforgalom, és hiányolják a zöldet, konszenzus helyett féligazságokkal ...
A diákokat célzó kínálat szokás szerint megugrott, a kereslet azonban még nem. Különös tendenciát ír máris a közelgő Otthon Start hitelporgram a budapesti lakáskiadásban. Ugyanis az első lakás megvásá ...
Más lesz a kezelési költségek mértéke, szeptembertől a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteknek a gépi visszaváltásért csak palackonként 3,5 forint jár.
Közzétették a fix 3 százalékos kamatú kedvezményes lakáshitelprogramra vonatkozó szabályokat a Magyar Közlönyben.
Pánikot okozott a vérfagyasztó baleset. Huszonhárom ember megsebesült Szaúd-Arábiában, miután meghibásodott egy hinta a taifi ...
A Tisza Párt EP-képviselője szerint a koronavírus-járvány legsúlyosabb éveiben nyolcmilliárd forint közpénz került az ...