News
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Kash Patel a közösségi médiában megjelent közleményében azt írta, hogy mintegy ...
De Vucicot az Európai Unió más miatt is a vádlottak padjára ültette. Itt van például az Oroszországhoz való szívélyes kapcsolat. A szerb elnök hiába magyarázta, hogy hazáját történelmi szálak kötik ...
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy a szerdai Szent István-napi rendezvények rendben zajlo ...
A rossz időjárás a szerotonintermelés csökkenését és a gyors fáradtságot váltja ki – mondta I. Krashkina pszichoterapeuta a RIA Novostinak.
A jamaicai Oblique Seville nyerte szerdán az atlétikai Gyémánt Liga lausanne-i állomásának slágerszámát, a férfi 100 métert.
Korábban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy az ország alternatív polgári közigazgatást hoz létre a Gázai övezetben. Elmondása szerint ez a lépés része lesz a konfliktus ...
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Izrael lett az első ország, amely 2025 márciusában "Beast Mode" használta az F-35-ös vadászgépet. Ez a konfiguráció lehetővé teszi, hogy a repülőgép lényegesen több fegyvert szállítson. A National ...
„Ausztria töretlenül Ukrajna oldalán áll, és továbbra is támogatni fogja az embereket Ukrajnában, míg egy átfogó, igazságos és tartós békét el nem sikerül érni” - mondta az osztrák tárcavezető Andrij ...
A szervezők tájékoztatása alapján 71 ország mintegy 800 sportolója nevezett a kajak-kenu világbajnokságra, amelynek küzdelmei ...
Orbán Viktor hozzátette: Dőlnek a fotók és támogató üzenetek a Digitális Polgári Körökbe is. Bálint és Tira tegnap esküdtek – ...
Oroszország augusztus 20-ra virradó éjjel drónokkal támadta az odesszai régiót. A támadás következtében egy ember megsérült, ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results