News
Középiskolásoknak szóló képzés indul a Hungarian Startup University Programban (HSUP) – közölte a Nemzeti Innovációs ...
Az AfD erősödése már korábban is látszott: az augusztus 12-én közzétett adatokban is megelőzték Friedrich Merz kancellár pártját, a CDU/CSU-t. Ez különösen figyelemre méltó, mivel az AfD legutóbb ...
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, Kash Patel a közösségi médiában megjelent közleményében azt írta, hogy mintegy ...
Az Amerikai pite színésze, Seann William Scott a napokban benyújtott egy nyilatkozatot a bíróságra, melyben azt részletezi, hogy milyen bevételei és kiadásai vannak havonta. Tette mindezt a válása ...
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz, mivel hazánk az egyetlen olyan ország ma Európában, amely egyszerre tud kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet ...
Az ország elmúlt száz évének az egyik legnagyobb egészségügyi botrányában május közepén indult nyomozás, miután egy Buenos Aires környékén lévő kórházban a szokásosnál jóval több fertőzést észleltek.
Az ügyben a végső döntést a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hozza majd meg. Az érvényes szabályozás értelmében 90 nap áll a CSAT rendelkezésére, hogy döntsön – írja román lapértesülésekre hivatkozva ...
A bazsalikomban található antioxidánsok segítenek leküzdeni az oxidatív stresszt, amely rossz környezeti feltételek, káros szokások és helytelen táplálkozás következtében alakul ki. Ez a stressz pedig ...
A Munkácsi Városi Tanács közösségi oldalán számolt be róla, hogy szerda éjjel orosz légitámadás érte a város egyik vállalkozásának területét. A helyszínre azonnal riasztották a mentőszolgálatokat. A h ...
Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A m ...
Simicskó István úgy fogalmazott: miközben körülöttünk népek tűntek el, birodalmak omlottak össze, mi, magyarok mindent túléltünk, megmaradtunk, a nemzetnek mindig sikerült talpra állnia. Ennek legfőbb ...
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön azonnali tűzszünetet sürgetett Gázában, miután Izrael bejelentette a Gáza városának elfoglalására irányuló művelet első lépéseit.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results